fot. magro_kr CC BY-NC-ND 2.0
Wybierz wersję językową:

Wspomnienia z jednorękimi w tle - Adam Miklasz

— Pamiętacie Boba? — spytał Paszę i Ruchana, po czym zwrócił się z tym pytaniem do starszyzny, zupełnie ignorując małoletnie pospólstwo.

— Boba? Jaaaasne! Ten to dopiero dawał po cipie! — znad kolejnego już piwka rozweselił się nagle Pasza.

— Ten Amerykanin? — spytali ciekawsko młodzi.

— To było chyba wtedy, jak spadliśmy do trzeciej, nie? Wtedy też się nie przelewało… — dodał jeszcze Ruchan, aby po chwili oddać głos Docentowi, który zatracił się w gawędzie.

— Dokładnie! Albo dwa tysiące drugi, albo trzeci, nie pamiętam już, kurwa… Byliśmy z kilkoma chłopakami na treningu, wiecie, jak to jest często przed sezonem, zobaczyć jakieś nowe ryje, pooglądać, czy juniorków jakichś nie przytulą do pierwszego składu… Pamiętam, że wtedy stary Treneiro dostał telefon. Chodziło o to, że Wisła się dogadała z jakimiś menedżerami w sprawie testowania synka ze Stanów. Że obiecujący, że jakieś polskie korzenie, że sobie poradzi… Na Reymonta komuś coś się pojebało, myśleli, że przyjedzie ten Hejduk, wiecie, reprezentant USA, usłyszeli, że ma kartę na ręku, nie trzeba będzie za kolesia płacić, ryzyko małe — bo jak się nie sprawdzi, to i tak dostaną za niego jakieś tam pieniądze, więc złoty interes. Tylko że jebły im się nazwiska i przez przypadek zamiast Hejduka zaprosili Brajana Cholewę. A ten raczej w kadrze żadnej nie grał, tylko w jakiejś tam lidze uniwersyteckiej karierę robił. Na Wiśle pokapowali, że jest pomyłka i trzeba jakoś synka delikatnie spławić. Na szczęście ich trenejro znał się dobrze z naszym byłym, wiecie, ten sam rocznik, ten sam stajl, razem po dansingach takich bardziej wylansowanych się bujali, czapeczki z daszkami Chicago Bulls, zamiłowanie do drogich garniturów i wypastowanych lakierek… Łączyło ich wiele… No więc ten ich dzwoni do naszego i mówi: „Stary, mamy tu chłopaczka ze Stanów, u nas raczej nie pogra, ale jest obiecujący na przyszłość. Może go przygarniecie, ogra się w tej waszej trzeciej lidze, my mu się przez rok poprzyglądamy, jak będzie robić postępy, jak oswoi się z naszymi buraczanymi murawami i ciężką ligową młócką, to odkupimy go od was za rozsądną cenę, co ty na to?”.

Nasz się podniecił, potrzeba nam było skrzydłowego, koleś podobno szybki był jak błyskawica, grać ponoć potrafił, więc Treneiro pędzi do budynku klubowego spytać górę o zgodę. A to wtedy jakiegoś Mariana było, Józefa czy Stanisława, więc wszyscy wcięci, od prezesa po sprzątaczki, bo ten Maniek, Józek czy też Stasiek częstował od rana. Treneiro więc do nas — chłopaki taka sprawa, macie jakiś transport, gada z was który po angielsku, trzeba na lotnisko jechać, pojedziemy razem, piłkarza przymierzanego do Wisły możemy przechwycić. Amerykanin! — powiedział, a my stwierdziliśmy, że Jankesa to u nas jeszcze nie było, było kilku bambusów, ruskich, Gruzinów całe stado, bałkańców paru, ale Jankesa jeszcze nie. No to hop do mojej bryki, pakujemy Treneiro i śmigamy na Balice. Napisaliśmy na kartce Brajan Cholewa i po chwili przychodzi taki chłystek. Mały jak prącie niemowlaka, chyba z metr sześćdziesiąt miał góra, koszula hawajska, czis na mordzie, blond długie włosy jak pierdolony amorek… Cherub, kurwa! „Brajan Koleła jestem” — mówi. Rozkminiamy — co to, kurwa, piłkarza czy serfera nam rzucili? Szczęka nam opadła, Flakon kwiczy, że znowu jakieś odpady z Reymonta bierzemy. A ten wyciąga rękę, szczerzy się do nas i mówi, że przyjechał grać u nas w piłkę. Treneiro, że fajnie, witamy, łelkom chyba wydobył z siebie, choć po angielsku ani w ząb, ale najpierw, chłopcze, musimy cię sprawdzić. Chyba też zaczął mieć wątpliwości. Dojeżdżamy pod klub, tam już w budynku megaimpreza, baby od powierzchni płaskich piszczą, garniaki z zarządu szczypią je po dupach i śpiewają coś po rusku. Cholewa mówi, że spać mu się chce, ale bardzo jest podniecony, że menago mówił mu o naszym wielkim klubie z ambicjami i że jutro pojawi się na treningu. Treneiro podrapał się po resztce tego, co tam miał na glacy, i pyta, co robimy. Zrzutkę zrobiliśmy, od pijanej sekretarki zachachmęciliśmy kilka stówek — i niech się dzieje wola nieba. Pakujemy chłopaka i bierzemy do hotelu Felix, co to kiedyś robotniczy był, ale teraz ma ambicje i trzy gwiazdki. Tam Gumior był na recepcji, spuścił cenę o połowę i chłopa zakwaterowaliśmy na jedną noc, bo na tyle mieliśmy floty. Dzień później przejeżdżamy przez plac Centralny, a ten do mnie, że przeczytał sobie o Krakowie, i pyta, czy to ten słynny Rynek. „Tak, chłopcze, Rynek” — mówię mu. „Piękny ten wasz Rynek” — mówi, a ja mu, że zaprawdę piękny i tak, podniecając się Central Placem, dojeżdżamy pod klub. Co on wtedy, panowie, na tym treningu pokazał! Zapierdalał za dwóch, szybki był faktycznie jak błyskawica, trochę brakowało mu zgrania no i mało skuteczny był, ale technicznie, szybkościowo — pierwsza liga! W tej Wiśle to łeb jednak mieli na karku — ograć gnoja w trzeciej lidze, nie rezygnować do końca, no bo kto to wie, może jakaś perełka się trafi…? No i, powiem wam, wtedy właśnie byliśmy w stu, kurwa, pierdolonych procentach pewni, że trafiła się właśnie perełka. Mówimy mu: „Brajan, stary, jesteś niezły, ile chcesz?”. No to ten, że dach nad głową, tysiąc dolarów na miesiąc i będzie OK. Że nie potrzebuje wiele, bo to pierwszy zawodowy kontrakt, że on tu przyjechał się promować w Europie. Treneiro leci do klubu, a w zarządzie wszechpanujący kac, wszystkie krawaty na nie! Spadliśmy właśnie, w budżecie dziura, mamy zdolnych juniorów i nie stać nas, a poza tym dlaczego wszystko się dzieje bez naszej wiedzy?! Treneiro prosi, apeluje, garniaki coraz bardziej w zaparte! No to my z Flakonem podirytowani tymi pierdolonymi spaślakami, co na klubie pasożyty mieszkania pobudowali, auta pokupowali, w grubsze słowa uderzyliśmy. Oni każą wyjść — jak chcecie Jankesa, to sobie go opłaćcie. Dziękuję, do widzenia, tam są drzwi. „Brajan — mówimy — w klubie jest tak i tak, może być tysiąc, ale złotych, to nie jest duża strata dla ciebie, z mieszkankiem — możesz mieszkać u Flakona w pokoju, ma takie przytulne mieszkanko, małe, ale bardzo ciepła atmosfera, obiady gratis, alkoholu się czasem napijemy, a tak w ogóle — chodź, pokażemy ci nasze knajpy”. Trzeba było uderzyć w knajpy, bo Brajan się łamał, mówił, że to nie tak miało być, że on wcale dużo nie chce, ale te stawki to już przesada, rozbój w biały dzień… Zrobiliśmy z chłopakiem rajd — Hades, Ideał, Kaskada, Paradajs, Pizzeria Andżelo, potem znowu Hades, alkohol, automaty, dziewczyny, potem znowu alkohol… Chłopak oszalał. Dzień później obudził się w tej obskórnej norze u Flakona i mówi: „Chłopaki, zostaję u was! Ten Kraków jest szałowy, stary! Baj de łej — jak miała na imię ta blondyna z klubu z palmami?”.

 

Adam Miklasz: Ostatni mecz, Skrzat, Kraków, 2012.

fot. magro_kr CC BY-NC-ND 2.0

fot. magro_kr CC BY-NC-ND 2.0

Visszaemlékezés, a háttérben félkarú rablókkal

— Emlékeztek Bobra? – kérdezte Pasát és Ruchant, majd az idősebbekhez fordult ugyanezzel, tudomást sem véve a fiatalkorú népségről.

— Bobra? Simáááán! Az aztán kurva keményen nyomta! — derült föl már a következő sör fölött Pasa.

— Az az amerikai? — kérdezték kíváncsian a fiatalok.

— Az talán akkor volt, amikor kiestünk a háromba, nem? Akkor se úsztunk a pénzben… — tette hozzá Ruchan, hogy aztán megadja a szót Docensnek, aki belefeledkezett a sztorizgatásba.

— Pontosan! Vagy kétezerkettő, vagy három, nem emlékszem már, basszameg… Pár sráccal kimentünk az edzésre, tudjátok, ahogy a szezon előtt szoktuk, hogy lássuk az új pofákat, hogy megnézzük, az ifik közül nem hoztak-e föl valakit a felnőtt kerethez… Emlékszem, hogy az öreg Tréneirót fölhívták. Arról volt szó, hogy a Wisła megegyezett valami menedzserekkel arról, hogy kipróbálnak egy amerikai gyereket. Hogy milyen ígéretes, hogy ilyen meg olyan lengyel gyökerei vannak, hogy föltalálja magát… A Reymont utcában[1] meg valaki nagyon elbaszott valamit, azt hitték, hogy az a Hejduk jön, tudjátok, az amerikai válogatott, hallották, hogy szabadon igazolható, nem kell majd a csávóért fizetni, semmi kockázat — mert ha nem válik be, akkor is kapnak érte valamicske pénzt, szóval tiszta főnyeremény. Csak éppen elbaszták a nevét, és a Hejduk helyett egy Brájen Cholewát hívtak meg. Az meg igazából semmilyen rendes csapatban nem játszott, csak valami egyetemi ligában villogott. A Wisłánál levágták, hogy keveredés volt, és hogy a gyereket valahogy finoman le kéne pattintani. Szerencsére az ottani mester, meg a miénk, aki akkor volt, jól ismerték egymást, tudjátok, ugyanaz az évjárat, ugyanaz a stílus, együtt nyomták azokon a flancos táncesteken, Chicago Bulls baseballsapkát hordtak, szerették a drága öltönyöket meg a kifényezett lakkcipőket… Sok közös volt bennük… Na szóval amaz fölhívja a miénket, és azt mondja: „Öregem, van itt egy gyerek Amerikából, nálunk nem nagyon fog játszani, de elég ígéretes. Ha gondolod, vegyétek a szárnyaitok alá, eljátszogat nálatok a harmadosztályban, mi figyeljük egy évig, aztán ha fejlődik, megszokja, hogy a pálya nálunk olyan, mint a szántóföld, és belejön a lengyel ligás darálásba, akkor kivásároljuk valami ésszerű áron, mit szólsz?”.

A miénk tűzbe jött, kellett nekünk egy szélső, a fazon állítólag gyors volt, mint a villám, és az a hír járta, hogy játszani is tudott, szóval Tréneiro rohan is a klubházba kérni a föntiek engedélyét. Aznap meg épp talán Marian-nap volt, vagy Józef, vagy Stanisław, úgyhogy mindenki be volt állva az elnöktől a takarítónőig, mert az a bizonyos Maniek, Józek vagy Stasiek már reggeltől kínálgatta a vodkát. Így hát Tréneiro odajött hozzánk — srácok, ez és ez a helyzet, van-e valami kocsitok, beszél-e valaki angolul, ki kéne menni a reptérre, megyünk együtt, lecsaphatunk egy focistára, akit a Wisła is nézeget magának. Amerikai! — mondta, mi meg megállapítottuk, hogy amcsi még nem volt nálunk, volt már egy-két bokszos, ruszkik, grúzból egy egész csorda, volt pár délszláv is, de amcsi még nem. Na ugrás a verdámba, berakjuk Tréneirót, és irány Balice. Fölírtuk egy lapra, hogy Brájen Cholewa, aztán egyszer csak kijön egy ilyen piperkőc. Töpszli, mint egy kisbaba pöcse, talán egy hatvan ha megvolt, hawaii ing, széles amerikai vigyor a pofáján, hosszú szőke haj, mint valami kurva kisangyal… Egy kerub, bazmeg! „Brájen Koleua vagyok” — mondja. Agyalunk — ez meg mi, bazmeg, mit sóztak ránk, focistát vagy szörföst? Leesett az állunk, Flakon meg visít, hogy már megint valami hulladékot hozunk el a Reymont utcából. Az meg kezet nyújt, ránk vigyorog, és azt mondja, hogy jött hozzánk játszani. Tréneiro meg, hogy rendben, üdvözöljük, még talán azt is kipasszírozta magából, hogy velkám, pedig angolul egy kukkot se, na de először, fiacskám, meg kell nézzünk. Lehet, hogy neki is kétségei támadtak. Elmegyünk a klubhoz, ott az épületben már hatalmas buli, a tisztaságügyi menedzserkék visítoznak, az öltönyösök a vezetőségből meg a seggüket csipkedik és valami ruszki nótát énekelnek. Cholewa mondja, hogy már menne aludni, de nagyon izgatott, az ügynöke mesélt neki a mi hatalmas klubunkról és a becsvágyó céljainkról, és hogy holnap jön edzésre. Tréneiro megvakarta azt a pár szál haját, ami még megmaradt a kobakján, és kérdezi, mit csinálunk. Gyűjtést tartottunk, a részeg titkárnőtől szereztünk pár százast — aztán jöjjön, aminek jönnie kell. Összeszedjük a srácot és visszük a Felix hotelba, ami régen munkásszálló volt, de mostanra becsvágyó lett, meg háromcsillagos. Ott meg egy gumicsizmás[2] a recepciós, úgyhogy az ár felét elengedte nekünk, beraktuk a fiút egy éjszakára, mert csak ennyire volt zsénk. Másnap megyünk át a Központi téren, az meg mondja, hogy olvasgatott Krakkóról, ez-e az a híres főtér. „Az, haver, a Főtér” — mondom neki. „Gyönyörű ez a ti Főteretek” — mondja, én meg erre, hogy bizony-bizony gyönyörű, és így, a Centráltól beindulva odaérünk a klubhoz. Uraim, hogy az meg mit művelt azon az edzésen! Kettő helyett hajtott, tényleg villámgyors volt, kicsit hiányzott nála az összjáték és nem volt túl hatékony, de technikában, gyorsaságban — enbéegy! Mégiscsak volt egy kis eszük ott a Wisłánál — leküldik a nyomorékot a harmadosztályba, de azért nem mondanak le róla teljesen, mert ki tudja, hátha mégis gyöngyszemet találnak? Hát mi meg, mondom nektek, száz kurva kibaszott százalékig biztosak voltunk benne, hogy bizony gyöngyszemre akadtunk. Mondjuk neki: „Brájen, öreg, nem vagy béna, mennyit kérsz?”. Na, erre ő azt, hogy fedelet a feje fölé, ezer dollárt havonta, és rendben lesz. Hogy nem kér sokat, mert ez az első profi szerződése, hogy azért jött ide, hogy megmutassa magát Európában. Tréneiro szalad a klubhoz, a vezetőségben meg egyetemes a másnaposság, minden nyakkendős ellene van! Éppen kiestünk, a költségvetés lyukas, vannak tehetséges ifistáink, nem telik rá, és különben is, mi az, hogy a tudtunk nélkül megy minden?! Treneiro kér, könyörög, de az öltönyösök annál inkább befeszülnek! Erre mi Flakonnal fölhúztuk magunkat ezeken a kibaszott kövér disznókon, hogy ezek a paraziták jól megszedték magukat a klubon, lakást vettek, autót vásárolgattak, szóval nem szarakodtunk, jól nekik mentünk. Azok meg ajtót mutatnak — ha annyira akarjátok az amcsit, fizessétek ti. Köszönjük, viszontlátásra, arra van a kijárat. „Brájen — mondjuk — a klubban ez meg ez van, lehet ezer, de zloty, nagyot nem buksz rajta, lakás is lesz — lakhatsz Flakonnál a szobában, van egy meghitt kis lakása, kicsi, de a légkör otthonos, plusz az ebéd grátisz, piálni is elmegyünk néha, különben is — gyere, megmutatjuk a kocsmákat!”. Muszáj volt elkezdeni a kocsmázást, mert Brájen összetört, mondta, hogy ezt nem így képzelte, hogy egyáltalán nem kér sokat, de ez a fizetés már tényleg gyalázat, rablás fényes nappal… Kocsmatúrát csináltunk a gyerekkel, Hádész, Vízesés, Ideál, Paradájz, Andzselo Pizzéria, aztán megint a Hádész, pia, játékgépek, csajok, aztán megint a pia… A srác bekattant. Másnap fölkelt azon az ocsmány lepratelepen Flakonnál, és azt mondja: „Srácok, maradok nálatok! Ez a Krakkó őrült egy hely, haver! Báj dö véj — hogy hívták azt a szőkét abban a pálmafás klubban?”.

 

Adam Miklasz: Ostatni mecz, Skrzat, Kraków, 2012.
[1] Itt található a Wisła Kraków klub székháza és stadionja
[2] Krakkói gúnynév Nowa Huta lakóira és a GKS Hutnik szurkolóira
© Copyright for the Hungarian translation by Aron Zoldy
Zobacz inne utwory autora->
Zobacz inne utwory w tym języku->